Történetem: hízás, fogyás, izmosodás

Ezt a bejegyzést több okból írom. Egyrészt, mert akik nem ismernek gyerekkorom óta, sokan azt hiszik, én magasnak és vékonynak születtem, nem tudják elképzelni, hogy valaha dagadt voltam. Pedig ha ez nem lett volna így, lehet, hogy soha az életben nem kezdek el sportolni, mert az én környezetemben soha senki nem sportolt, és van, aki tényleg magasnak és vékonynak született közülük, de olyanok is vannak a rokonságomban, akik amióta ismerem őket, nem kicsit túlsúlyosak, úgyhogy nincs olyan genetikám, hogy azt eszek, amit akarok...
A másik oka ennek a bejegyzésnek, hogy ez által is meg szeretném mutatni, hogy hiteles, amit csinálok, tudok segíteni fogyásban és izmosodásban is, hisz mindegyiken keresztülmentem már és még fogok is.
Aztán vannak, akik kíváncsiak, hogyan, miért is lettem edző. Ez valójában annak a története lesz.
Végül, de nem utolsó sorban pedig szeretnék motiválni embereket. :)
Figyelem! Lesz egy pár kép, nem túl előnyösek, de nem szégyellem, ez mind én voltam, innen indultam.

Gyerekkoromban többé kevésbé dagi voltam, emlékszem, nagyon gyűlöltem általános iskolában, mikor orvosi vizsgálaton lemértek minket, mert mindig átlag 10 kg-val több voltam, mint az osztálytársaim. Amikor mindenki kis 40 kg-s volt én már 50, aztán 60, a végén meg már 70... Az alábbi képeken, az elsőn 12, a másodikon 13 éves vagyok, itt már közel olyan magas voltam, mint most (174 cm) és 70 kg körül lehettem. A csúcs súlyom 75 kg volt 2004-ben, mikor 9.-es voltam. Akkor, február 3-án, mikor ráálltam a mérlegre úgy döntöttem, ez nem mehet tovább, még aznap délután suli után elkezdtem otthon mozogni, hasizom gyakorlatokat csináltam, mivel az volt nagy és én akkor még azt hittem, hogy majd az ettől fog lemenni. A kaján annyit változtattam, hogy este 6 után nem ettem - ami szintén baromság, de mindegy. A 3. kép pár nappal a döntésem után készült.
Suliba bicajjal jártam, aztán nyárra leadtam 10 kg-t, télre 15-öt, aztán elkezdtem otthon kardiózni szobabicajon, később ellipszis gépen meg futópadon is. Kaját továbbra is ettem minden szemetet, reggel simán csokit zabáltam, de este nem kajáltam. Ezt így tartottam évekig, persze, lefogytam 60 kg-ra, 60-62 körül indgadoztam, de hájas és puding kinézetem volt. Na, ez az, amit szarul evéssel, kardióval meg hasazással el lehet érni. Az alábbi "csodálatos" kép 2005 nyarán készült. Könnyebb vagyok rajta, mint most, csak épp folyik rólam a zsír.
Később megelégeltem ezt a könnyebb, de zsíros testet és elkezdtem DVD-kre is tornázni, de akkor 2.5 kg volt a max súly amit használtam, később 5. Ezen kívül szarrá kardióztam magam, melynek "köszönhetően" leadtam még egy csomó súlyt, 55 kg alatt is voltam egy pici ideig, de nyilván nem csak zsírt vesztettem hanem izmot is. Közben az étkezésemet is átalakítottam, szépen leszoktam a csokiról és minden szemétről, és persze újra ettem 6 után, meg akármikor. :D Ez 2009-ben volt, akkor, a 20. szülinapom körül kezdtem el nagyobb súlyokkal edzeni és edzőterembe járni rendszeresen. Azóta minden nap olvasgattam a témában, és teljesen függő lettem. Annyira megszerettem az edzést és annyira a mindennapjaim részévé vált, hogy gondolkodtam már rajta, hogy valamikor ezzel szeretnék foglalkozni. Pár év edzésmúlt után mertem azt bevállalni, hogy megcsinálom, már van némi tapasztalatom és edző leszek. Közben a súlyzós edzés mellé jött a funkcionális edzés, a crossfit, a klasszikus értelemben vett unalmas kardiót pedig el is felejtettem. :D
Ez tehát a történetem röviden, az alábbi képek közül az első akkor készült, mikor elkezdtem súlyzózni, le vagyok csoffadva erősen (ezt teszi a lábammal a futás...), mellette pedig egy napokban készült kép, ahol 10-12 kg-val több vagyok!
Nem kell tehát félni a nagy súlyzóktól, amik nem úgy néznek ki, mint valami babacsörgő, nem lesztek tőle egykönnyen nagy darabok! És a súly növekedésétől sem kell félni, az izom nehéz és ez adja a formát a testnek, nem a csont.

Most a célom saját magammal az erősödés, további izmosodás, és egy csomó képességem fejlesztése, ilyen pl. a húzódzkodás, az elemelésben, guggolásban, meg úgy mindenben nagyobb súlyok... sok gyakorlat elsajátítása, fejlődés mind a testépítésben, mind a funkcionális gyakorlatokban.

Egy kis frissítés: 10 éves "edzésévfordulóm" alkalmából


Újabb frissítés 2017-ben



Mivel már jó régen írtam ezt a cikket, gondoltam kicsit kiegészítem. A célom igazából azóta sem változott, mindig erősebb, ügyesebb, jobb akarok lenni. Ami más, hogy 2014 óta CrossFitezem, ami egy nagyon-nagyon összetett sport, ha elolvassátok a linkelt cikket, megtudjátok, mi mindenről szól.
A lényeg, hogy nekem az edzéssel már nem a testem megváltoztatása a fő célom (attól még mellékhatásként, meg a céloknak megfelelő táplálkozás hatására változik és örülök is neki :D), hanem a teljesítményem javítása erőben, állóképességben és különféle képességek, gyakorlatok elsajátításában.

Képeket, videókat a mostani edzéseimről, kajáimról az instagramomon találtok: @mimiszucs