Fehérjés szaloncukrok / proteinszeletek

Ezeket a recepteket lehet már karácsony előtt kellett volna feltennem, de mostanra jutottam el odáig, hogy elkészültek a képek, teszteltük az ízeket és már kb. 1 hetesek a cukrok - de még jók! :) Szóval a tárolásukról is tudok írni.
Az egész dolog úgy kezdődött, hogy tavaly megihletett EZ a cikk és gyártottam 4 féle fehérjés szaloncukrot a családnak. Meglepetésnek szántam őket, és tetszett nekik, így idén már megkértek, hogy csináljak megint. :) A tavalyiak között volt gesztenyés, kókuszos, kávés-mogyis és gyümölcsös. Idén már újítottam: a régi ízek maradtak, de kicsit felturbóztam/módosítottam rajtuk, gyümölcsös 3 féle is készült, de most zselés cukorként (mondjuk szerintem ezek rosszak lettek). Ezen kívül csináltam karamellásat és mandulás-marcipánost is.

ELKÉSZÍTÉS


Azért ezzel kezdem, mert kb. mindenhol ugyan az. :)
A hozzávalókat összekeverjük és formálható állagúvá gyújruk. Ehhez a szaloncukrok többségéhez víz is kell. Hogy mennyi, az mindig a hozzávalók minőségétől, mennyiségétől, típusától függ. Ha nagy gombócot tudunk belőle gyúrni, akkor jó úton járunk. :) Ebből kisebb részeket lecsippentve tudunk szaloncukrokat formázni: lehet rudakat sodorni és azt felvágni, vagy egyesével megformálni a kis cukrokat. Hogy hogyan jobb, az a "tészta" állagától függ: ha puhább volt, egyesével egyszerűbb volt elkészíteni.
Bevonat: tavaly diabetikus csokit használtam (fruktózos..), idén cukormenteset és 85% illetve 74%-osat. Melegítettem egy kis tálba vizet, erre ráhelyeztem mégegy tálat, amibe beletettem a felkockázott csokit. Adtam hozzá egy kis kanálnyi kókuszzsírt is. Így szépen felolvadt a csoki, ebbe mártogattam a cukrokat. Alufólián, vagy szilikon lapon hagyjuk megdermedni őket.
Be lehet vonni olvasztott kókuszzsír + holland kakaó + édesítő keverékével is (ez lenne a legegyszerűbb), de ez esetben nem szabad sokáig 20 °C feletti helyen hagyni, mert nagyon megolvad.

2012-es SZALONCUKROK




FRUTTI
  • 10 dkg aszalt sárgabarack
  • 60 g darált mandula
  • 60 g zabpehely
  • 50 g kazein (sárgadinnyés-fehércsokis volt az enyém, de vanília is jó)
  • 20 g tejsavó fehérje (gránátalmás-fehércsokis)
  • + a bevonat: diabetikus étcsoki

Elkészítés:
Az aszalt barackokat leöntöttem forró vízzel és áztattam őket, majd leturmixoltam némi vízzel együtt. Kb. baracklekvár állagot kaptam. Ezt összekevertem apró szemű zabpehellyel, darált mandulával és a kétféle gyümölcsös ízű fehérjeporral.

TÁPÉRTÉK: (21 db szaloncukrom lett)

  • A teljes masszában, csoki nélkül: 1093 kcal / 77,5 g fehérje / 110 g szénhidrát / 38,5 g zsír
  • Átlagosan 1 db bevont szaloncukorban: 63 kcal / 3,9 g fehérje / 5,8 szénhidrát / 2,6 g zsír

MARONI (gesztenye)
  • 250 g édesítőszerrel készült gesztenyemassza / natúr gesztenyemassza + édesítő
  • 50 g csokis fehérjepor
  • rumaroma
  • fahéj
  • + a bevonat: diabetikus étcsoki
Mindent jól összegyúrunk, víz nem kell hozzá.
Tipp: Bevonat nélkül, vagy kókuszreszelékbe hempergetve gesztenyegolyókként is nagyon jók!


TÁPÉRTÉK (20 db szaloncukor)
  • A teljes masszában, csoki nélkül: 592 kcal / 44,2 g fehérje / 93,7 g szénhidrát / 5,25 g zsír
  • Átlagosan 1 db bevont szaloncukorban: 41 kcal / 2,4 g fehérje / 5,3 szénhidrát / 1,1 g zsír

COCO JUMBO (kókusz-mandula)
  • 100 g kókuszreszelék
  • 80 g darált mandula
  • 25 g vaníliás vagy csokis fehérjepor
  • 25 g kókuszos fehérjepor
  • rum aroma
  • kevés víz
  • + a bevonat: diabetikus étcsoki

TÁPÉRTÉK (20 db szaloncukor)
  • A teljes masszában, csoki nélkül: 1384 kcal / 63,4 g fehérje / 36,8 g szénhidrát / 104,1 g zsír
  • Átlagosan 1 db bevont szaloncukorban: 75 kcal / 3,3 g fehérje / 2,2 szénhidrát / 5,6 g zsír

PEANUT COFFEE (mogyorós-kávés)
  • 50 g földimogyoró
  • 50 g csokis fehérjepor
  • 30 g zabpehely
  • instant kávé
  • rum aroma
  • kis víz
  • + a bevonat: diabetikus étcsoki
A mogyorót a zabpehellyel együtt ledaráljuk, utána egy kis vízzel együtt mindent összegyúrunk.

TÁPÉRTÉK (12 db szaloncukor)

  • A teljes masszában, csoki nélkül: 619 kcal / 55,4 g fehérje / 33,7 g szénhidrát / 28,2 g zsír
  • Átlagosan 1 db bevont szaloncukorban: 70 kcal / 4,9 g fehérje / 3,8 szénhidrát / 3,7 g zsír

2013-as SZALONCUKROK


CARAMEL-CAPPUCCINO
  • 50 g kókuszliszt
  • 50 g caramel-cappuccino ízű fehérjepor
  • 50 g minden mentes karamell krém (Walden Farms)
  • 25 g minden mentes karamell szirup (MySyrup, vagy Walden Farms)
  • 20 g kókuszzsír
  • + a csoki bevonat
Mindent összegyúrunk, víz nem kell!!

TÁPÉRTÉK (22 db szaloncukor)
  • A teljes masszában, csoki nélkül: 504 kcal / 46,7 g fehérje / 16,1 g szénhidrát / 27,6 g zsír
  • Átlagosan 1 db bevont szaloncukorban: 37,6 kcal / 2,3 g fehérje / 1,2 g szénhidrát / 2,2 g zsír

MANDULA MARCI(pán)
  • 75 g darált mandula
  • 50 g marcipános fehérjepor
  • 50 g mandulaliszt
  • 25 g mandulavaj (saját készítés: pirított mandula krémesre turmixolva)
  • 1 tk. mandula aroma
  • kb. 5 tk. víz

TÁPÉRTÉK (32 db szaloncukor)
  • A teljes masszában, csoki nélkül: 929 kcal / 81,9 g fehérje / 14,9 g szénhidrát / 57,7 g zsír
  • Átlagosan 1 db bevont szaloncukorban: 43,7 kcal / 2,7 g fehérje / 0,9 g szénhidrát / 2,8 g zsír

MARONI #2 (A gesztenyés: felturbózva!)


Nem volt egyik boltban sem édesítős, sem pedig natúr gesztenyemassza, ezért a legnehezebb utat választottam: vettem gesztenyét, bevagdostam, megfőztem, meghámoztam, összeturmixoltam. Valamivel több, mint ½ kg volt a gesztenye, pucolás után 320 g, ezt írtam a receptbe. Én túl sok vízzel akartam összeállítani, ezért kicsit puha lett a massza, de finom. :)
  • 320 g gesztenye
  • 90 g csokis fehérjepor
  • 20 g vaníliás fehérjepor
  • 20 g méz
  • rum aroma
  • fahéj
  • kevés víz

TÁPÉRTÉK (42 db szaloncukor)
  • A teljes masszában, csoki nélkül: 1187 kcal / 91,2 g fehérje / 181,3 g szénhidrát / 10,7 g zsír
  • Átlagosan 1 db bevont szaloncukorban: 39,3 kcal / 2,3 g fehérje / 4,9 g szénhidrát / 0,9 g zsír

PEANUT COFFEE #2 (A mogyis-kávés: felturbózva!)
  • 100 g földimogyoró
  • 50 g zabpehely
  • 50 g mogyoróvaj
  • 50 g csokis fehérjepor
  • 30 g caramel cappuccino fehérjepor
  • 30 g kókuszliszt
  • főzött kávé: talán kicsit több, mint 1 dl-t használtam
  • rum aroma
A földimogyorót és a zabpelyhet pirítsuk meg egy kicsit és daráljuk le (ne porrá, maradon darabos). Ezek után adjuk hozzá a többi hozzávalót és annyi kávét, amennyitől jól összeáll.


TÁPÉRTÉK (33 db szaloncukor)
  • A teljes masszában, csoki nélkül: 1498 kcal / 112,6 g fehérje / 70 g szénhidrát / 81,3 g zsír
  • Átlagosan 1 db bevont szaloncukorban: 63,7 kcal / 3,6 g fehérje / 2,7 g szénhidrát / 3,7 g zsír

COCO
Készítettem kókuszos szaloncukrot is, ez a MásTészta Ünnepi Sütidoboz receptje alapján készült.


ZSELÉS CUKROK
Készítettem 3 ízben zselés szaloncukrokat is. Ezekkel nehéz volt bánni: el kell találni a zselatin mennyiségét, a víz mennyiségét, nem lehet túl habos, meg kell szilárdulnia, rá kell tapadnia a csokinak... (bár szerintem csoki nélkül jobb).
Ezek úgy készültek, hogy készítettem egy turmixot fehérjéből és valamilyen gyümölcsből + hozzáadtam kb. 20 gramm feloldott, felmelegített zselatint, majd egy lapos műanyag, téglalap alakú dobozban betettem a hűtőbe. Amikor megdermedt, feldaraboltam (sokat közben megettem...). Hagytam szobahőmérsékleten, majd feloldott, de nem forró csokival bevontam (a forró felolvasztja a zselatint).
Az ízek, amiket készítettem:
  • BERRY (bogyós gyümi): vaníliás-erdeigyümölcsös fehérje, fagyos málna, minden mentes áfonya szirup, víz, zselatin
  • NARI-BARI (narancs-barack): narancsos fehérje, xilites baracklekvár, víz, zselatin
  • BANANA (banán-fehércsoki): 1 banán, víz, fehércsokis fehérjepor, víz, zselatin
Ezek tápértéke nem sokminden: az egész cucc 150-200 kcal, kb. 20 gramm fehérje, a szénhidrát a baánosban kb. 20 gramm, a többiben szinte semmi és a zsír is szinte semmi. Ha ezt felosztjuk 30-40 kockára, kb. 0,5 gramm benne minden, a kalória elenyésző. Ha bevonjuk csokival, akkor persze minden 1-2 grammal nő, lesz benne kb. 20 kcal darabonként.


A CUKROK TÁROLÁSA:
  • Meg lehet őket fagyasztani, kiengedés után is tökéletesek (a zseléseket inkább ne, a többi teljesen jó).
  • Hűtőben jól elvannak már közel egy hete, bár fogynak is szépen. :) A tavalyiak nem voltak benn végig és az utolsó pár darab elkezdett penészedni, ezért idén már jobban vigyázunk.

Igaz, későn tettem fel a recepteket, még szilveszterre, újévre is elkészíthetők, na és nagyobb méretben az év folyamán bármikor jók proteinszeletnek, vagy akár bonbonnak!

Sok hozzávalót megtaláltok a Biobolt.e-tárban. Minden olvasómnak kedvezmény jár, az alábbi kuponkóddal. :)