Itt az ideje, hogy felturbózd az anyagcseréd

és olykor-olykor megehesd, amit megkívánsz!


Hogy tudod elérni azt, hogy viszonylag sokat ehess a hízás veszélye nélkül? Az anyagcseréd gyorsításával! A gyors anyagcsere a tévhitekkel ellentétben nem azt jelenti, hogy milyen gyorsan emésztesz, és milyen gyakran kell a WC-re járnod, hanem azt, hogy a szervezetednek magas a kalóriaigénye, tehát sokat ehetsz, mégsem hízol. Jól hangzik igaz? Sajnos a drasztikus diétákkal pont ennek az ellenkezőjét érik el az emberek: lassú anyagcsere egyenlő jójó-effektus.

Az alábbiakban 10 anyagcsere-gyorsító ötletet gyűjtöttem nektek össze a teljesség igénye nélkül.


1. Eddz rendszeresen!



Az edzés nem csak azért fontos, mert kalóriákat égetünk vele, hanem az erősítő edzésekkel növelni tudod az izomtömegedet, ami nyugalmi állapotban is több energiát igényel, mint a zsír. Tehát minél izmosabb vagy, annál gyorsabb lesz az anyagcseréd és annál többet ehetsz a zsírosodás veszélye nélkül.
Fontos, hogy az edzés intenzív, kihívást jelentő legyen, hiszen egyrészt csak akkor vezet fejlődéshez, másrészt ilyenkor nem csak edzés alatt, hanem utána is jóval több energiát éget a szervezet a regenerálódás közben fellépő helyreállító folyamatok során.

2. Kerüld a drasztikus diétákat!



A túlzott kalóriamegvonásra a szervezet azzal reagál, hogy lelassítja az alapanyagcserét, hiszen érzékeli, hogy nem kap elég tápanyagot és a túlélésre fog törekedni. Ez azt jelenti, hogy egy idő után már akkor sem fogsz fogyni, ha alig eszel valamit, ha pedig később visszatérsz a “rendes” étkezéshez, a leadott kilók többszörösét is visszaszedheted. Hogy ezt elkerüld, ne diétázz nagyon nagy kalóriamegvonással, inkább válaszdd a lassú, egészséges fogyást.

3. Víz, víz, víz!



Igyál sok vizet! Ha szomjas vagy, a tested dehidratálttá válik és az anyagcseréd lassul az éhségérzeted pedig nő. Fogyassz sok tiszta vizet, egészséges teákat. Ezek segítenek az anyagcsere gyorsításában, a test méregtelenítő folyamatainak beindításában egyaránt. Állítólag a hideg víz még jobb, hiszen ahhoz, hogy azt felmelegítsük, még több energiára van szüksége a szervezetünknek.

4. Aludj eleget!



Bár a sok alvástól nem gyorsul fel az anyagcsere és fognak leolvadni rólad a kilók, de az biztos, hogy az alváshiány negatív hatással van a metabolizmusra, hiszen ha nem alszol eleget, magas lesz a kortizol szinted, ami a hasi hízásért felelős.

5. Légy aktív egész nap!



Lift és mozgólépcső helyett lépcsőzz, autó helyett menj biciklivel vagy gyalog a közelebb eső helyekre, ülő munka közben állj fel, járkálj, mozgasd át magad. A lényeg, hogy ne ülj egész nap.

6. Fogyassz sok fehérjét!



Mivel a protein emésztése több energiát igényel, mint a szénhidráté, vagy a zsíré, érdemes minden étkezésbe beilleszteni valami sovány fehérjeforrást.

7. Rostok



A magas rosttartalmú ételek nem csak hosszabb ideig adnak telítettség érzést, hanem fontosak az emésztési folyamatok és az anyagcsere megfelelő működéséhez is. Érdemes ezért szinte minden étkezéshez zöldségeket fogyasztani, gabonák közül a teljes kiőrlésűeket választani. Remek rostforrás a búzakorpa és az útifűmaghéj.

8. Igyál zöld teát!



A zöld tea EGCG tartalma segít felpörgetni az anyagcserét. Állítólag napi 3 pohár tea 10%-kal tudja gyorsítani azt. Ha nem szereted a zöld teát, akkor a kivonatát EGCG kapszulák formájában is beviheted, illetve a kávé koffeintartalma is megfelelő “pörgető” lehet számodra, de csak akkor, ha feketén, cukor és tej nélkül iszod.

9. Omega-3



A megfelelő zsíranyagcseréhez egészséges zsírokra is szükség van. Az omega-3 zsírsavak egyik legjobb természetes forrása a lazac, ami emellett értékes fehérjében is gazdag.

10. Fűszerezz!



Sok fűszer, főleg a csípősebb fajták, mint a chili paprika és a bors, olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek gyorsítják az anyagcserét. Nem véletlenül tartalmaznak pl. a zsírégető táplálékkiegészítők paprikakivonatot.

A cikkem eredetileg a Peak Girls oldalán jelent meg.

.    .    .    .    .    .    .    .    .    .

Még több hasznos tudnivalót találsz az e-bookomban:

Több, mint 60 oldalas tudásanyag az egészséges, tartós fogyás alapjairól. Hogyan kell étrendet tervezni? Milyen edzéssel érhetsz célt leghamarabb? Tények, tévhitek, mítoszok a fitnesz iparból.

LETÖLTÉS + RÉSZLETEK

.    .    .    .    .    .    .    .    .    .

Ha bármi kérdésed vagy hozzáfűzni valód van a témához, vagy segítségre van szükséged edzés/étrend terén várlak a Facebook csoportomban. :)