Napi menü fotóalbum #3

Napi kajás, fotómontázsos bejegyzéseimet augusztus elején kezdtem, íme az ELSŐ és a MÁSODIK rész. Ott már leírtam mi a cél ezzel, meg hogy mik az elvek, ezt itt nem részletezem, nem változott.

Ami új, hogy most sokkal többször eszem valamit hajnalban edzés előtt, valamint az, hogy most felírtam azt is, mi mindent iszok. Főként csapvíz, meg napi 1 adag gyümölcstea, amit fél liter vízzel készítek és semmivel nem ízesítek, mert eleve finom. Minden nap iszom kávét, nem is keveset, főleg az íze miatt (ezért koffeinmenteset is tartok otthon), de van, mikor a koffeinre is szükségem van. Nálam a kávé hosszú ("americano" stílusú) és ezt sem ízesítem semmivel és tejet sem teszek bele. Ezen kívül sajnos szeretek néhány fajta energiaitalt és az üdítőket is, de igyekszem kevésszer inni és természetesen midegyiket csak kalóriamentes változatban.
Ezen kívül jobban kifejtettem a turmixok tartalmát és több kommentet írtam.

Ami még érdekes a mostani 2 heti naplóban, hogy az utolsó 3 napról nincs montázs, mert Spartan Race volt, tehát több, mint 20 km akadályfutás hegyekben, amire készülni kell kajával is, mármint a glikogénraktárak feltöltésével.


2014. szeptember 1. - HÉTFŐ
  • Edzés előtt: War Machine, BCAA
  • Edzés után: marhafehérje, szőlőcukor, kreatin
  • Reggeli: 3 szelet szilvás-túrós pite (lesz recept), 1 paleo bocisüti
  • Ebéd: csirkemell, cukkini, hagyma, gomba, paradicsompüré, kuszkusz
  • Uzsi1: mint a reggeli, csak -1 szilvás süti
  • Uzsi2: csirkemell, jégsaláta, vegyes salimix, tökmagolaj
  • Vacsi: a zöldségek mint az ebédben, tofu, 1 főtt tojás

Innivalók: víz, 1 Milford gyümölcstea, 1 hosszú kávé koffeinnel meg egy anélkül

Megjegyzések: Nem érzem úgy, hogy 1 (azaz 2..) halálrazabálós nap után annyira durván több energiám lenne. Most éhgyomorra edzettem, de a legerősebb pörgetőm utolsó előtti adagját ittam meg. Ez eleinte jól hatott (amúgy szinte ummunis vagyok a koffeinre), múltkor viszont már túlpörgetett, vagy nem tudom és kb. be akartam hányni a thrusterektől. Aztán enyhébbre (Fireworks) váltottam és az is jó volt, bár nyilván a pulzusomat kevésbé küldte fel. Most újra ezt az erősebbet ittam és most a clean & jerktől akartam behányni, a thrustertől már nem is annyira, a wallballtól meg azt se tudtam, befosok vagy behányok. Szerintem ennek az okai között van egyrészt, hogy ezek eleve durva WOD-ok, na meg az előző napi sok kaja + még az erős pörgető...
A reggeli durván laktató volt, az ebéd is, szinte 1x se éheztem meg a nap során, bár a sali után azért kevesebb idő is elég volt, hogy újra enni akarjak.

2014. szeptember 2. - KEDD
  • Reggeli: most ettem edzés előtt ½ Giant Bart, ittam mellé Fireworksöt BCAA-val és kreatinnal kiegészítve.
  • Edzés után marhafehérje, kreatin, Giant Bar másik fele.
  • 10órai: túrós-fehérjés zabkása szilvával
  • Ebéd: dupla adag csirkemell, patiszon, hagyma, paradicsom serpenyőben sütve, desszert: szilvás piték
  • Uzsi: másik piték
  • Du. volt egy kis húzódzkodás + ugrókötél gyakorlás, vacsiig már nem ettem mást, csak ittam G-Bomb (glutamin) + BCAA mixet meg 1 marhafehérjét
  • Vacsi: mint az ebéd, csak csirke helyett lazaccal + a desszert csak 1 süti

Innivalók: víz, 1 Milford gyümölcstea, 2 rendes hosszú kávé, meg 1 amibe félig koffeinmentest tettem

Ma a tömény energia, amit a Giant Bar ad, igen jól jött edzés előtt: gyakorlatilag nem álltam meg WOD közben. Amúgy össze-vissza ettem, mert kísérletezgettem szilvás piték sütésével (felrepedt a termés, fel kell használni)... Délben is bekajáltam dupla adag húst, még desszertet is, meg uzsira is a pitéket, hát tele is lettem, nem csoda, hogy 68 kg-san nehezen húzódzkodtam. Összességében aztán jól hoztan ki a napi kajaadagot.


2014. szeptember 3. - SZERDA

  • Edzés előtt Fireworks BCAA-val és kreatinnal + 1 szelet pitém.
  • Edzés után a szokásos fehérje, szőlőcukor, kreatin.
  • Reggeli: 2 paleo szilvássütim (most kendermagliszttel próbáltam, ez nem a legnyerőbb választás, de azért finom) + 2 féle pitém
  • Ebéd: csirke, teljes kiőrlésű tészta, jégsali, ubi, paprika, vajretek, tökmagolaj
  • Uzsi1: pite szeletek
  • Uzsi2: 1 doboz krémes túró 2 db elcseszett pitealapom, amit azért megsütöttem, mert nem dobom ki a drága liszteket. Így túróval pont jó. :)
  • Vacsi: csirkemell, cukkini, krumpli serpenyőben sütve
Innivalók: víz, 1 tea, 3 kv

2014. szeptember 4. - CSÜTÖRTÖK

  • Edzés előtt ½ Giant Bar, a pörgető most Hot Blood, mert erősebb kellett. Előtte BCAA, kreatin nem, mert az van a Hot Bloodban elég.
  • Edzés után fehérje, szőlőcukor, kreatin.
  • Reggeli: a hét elején sütött sütik
  • Ebéd: pulykamell, hagyma, gomba, cukkini
  • Uzsi: további sütik (és még holnapra is jut)
  • Uzsi2: ubi, vajretek, 3 kukoricás pufirizs, 1 doboz cottage cheese
  • Vacsi: ua, mint az ebéd
Inni: víz, 1 tea, 2 kv

2014. szeptember 5. - PÉNTEK

  • Edzés előtti reggeli: tegnapi Giant Bar másik fele, 1 elcseszett sütimaradék, HotBlood, BCAA
  • Edzés után: szokásos
  • Reggeli: pite és elcseszett pitealap utolsó maradványai - kedd óta hűtőben tárolva jók maradtak :))
  • Ebéd: pulykamell, sali jégsalátából, kàposztából, vajretekből és uborkából tökmagolajjal és fokhagymás ecettel
  • Uzsi: már otthon Anya féle krumplis gombás leves kis maradéka, csirkemell, salimix
  • Vacsi: ezeket így fél 7-től fél 8-ig folyamatosan ettem meg: ½ doboz túró 4 szilvával és fahéjjal, 1 alma, csirkemell + kevés wokban együtt sült krumpli, cukkini, hagyma,  paradicsom, sok salimix
Innivalók: víz, 2 kv, sok zero cola, light almdudler, 2 pezsgőtabletta (csak az íz miatt), 1 redbull sugarfree

2014. szeptember 6. - SZOMBAT
Otthon, pihenőnap. Egész nap ettem és ittam. Ettől függetlenül összességében teljesen normális mennyiséget fogyasztottam.
  • Reggeli: teljes kiőrlésű kenyér, 1 doboz cottage cheese, paprika
  • Délelőtt folyamán: 1 alma, pufirizs, törökmogyi, földimogyi maradék, körte, másik fajta pufirizs
  • Ebéd: húslevesből kevés csirkemáj, 2 szív, karalábé, petrezselyem (a fotón az egész családé van :D), csirkemell + káposztasaláta
  • Uzsi1: 1 doboz túró szilvával, fahéjjal, pici fehérje maradékkal, 1 pufirizs, 1 alma
  • Uzsi2: 1 doboz sovány krémes túró 1 kanál új fehérjéből (meg kellett hogy kóstoljam, gondoltam akkor már mér ne egyek meg ½ kg túrót a délután?! xD)
  • Vacsi: csirkemell, káposztasaláta
Innivalók: víz, cola zero, almdudler light, 4 kv, több pezsgőtabletta, ásványvíz


2014. szeptember 7. - VASÁRNAP
Ma a reggelit még "otthon-otthon" ettem, délelőtt is összekajáltam minden félét, aztán vonatoztam vissza BP-re. Az ebédemet Anya főzte, hoztam magammal. Du. súlyemelő szemináriumon voltam, előtte és utána nem volt semmi edzés előtti és utáni "cucc", mert nem volt olyan megerőltető: üres rúddal az alapokat és a technikát gyakoroltuk. Hazafele, meg otthon aztán ettem eleget.

  • Reggeli: mint tegnap
  • Tízóraik: pufirizsek, törökmogyi, alma, cottage cheese szilvával
  • Ebéd: marhahús zöldségekkel
  • Uzsik: quest bar proteinszelet, túró fehérjével és 0 kalóriás öntettel + megettem 1 mini muffint, amit akkor sütöttem
  • Vacsi: rántotta 4 tojásból, kígyóubi, light ketchup
Innivalók: víz, pezsgőtabletták, gyümölcstea, 3 kv, 1 aldis light tejeskv (ennek van kcal és tápanyagtartalma, az uzsik közé számíthatjuk), 1 koffeinmentes kv

2014. szeptember 8. - HÉTFŐ

  • Edzés előtt: Speed Serum kreatinnal kiegészítve (meg beta alanint is szoktam bevenni, de azt egész napra elosztom. Edzés előtt 1 v. 2 tabletta attól függően, hogy az energizálóban van-e eleve és ha igen, akkor mennyi).
  • Reggeli: tegnap kikísérletezett, de még fejlesztés alatt álló körtés brownie muffinok
  • Ebéd: pulykamell kuszkusszal és cukkinivel, hagymával, padlizsánnal, póréval együtt serpenyőben pirítva + csípős light ketchup
  • Uzsi1: ma kifejlesztett fehérjés pitetésztám szilvás piteként
  • Uzsi2: 4 tojásos rántotta füstölt sonkamaradékkal + vajretek
  • Vacsi: mint az ebéd, de póré és kuszkusz nélkül
Most, hogy hosszabb idő után nem ismét ettem edzés előtt (nem hiányzott, meg nem ébredtem elég korán) egy csomót ehettem a nap folyamán, és gondolkodnom is kellett, mi a fenéből vigyek be ennyi tápanyagot?! Na így születnek a 4 egész tojásból álló rántottáim. És az a durva, hogy ezt még soknak sem érzem. :o

(Az innivalókat aznap elfelejtettem felírni, de valószínűleg víz, gyümitea és 2 vagy 3 kávé.)


2014. szeptember 9. - KEDD
  • Edzés előtt: Speed Serum, kreatin + 2 sütim, éhes voltam reggel, kellett vmi kevéske edzés előtt. Épp elég volt.
  • Edzés után: fehérje, kreatin, szénhidrátként meg 2 kukoricás pufirizs, szőlőcukor hiányában
  • Reggeli: további sütiim a tegnapiak közül
  • Ebéd: hagymás-ketchupos-mustáros-vörösboros-fűszeres máj (disznó) kuszkusszal és sült cukkinivel
  • Uzsi1: tegnapi sütik + a paleo szilváspite, ami epres fehérjével is király!
  • Uzsi2: sali jégsalátából, paprikából, káposztából csirkemellel, tökmagolajjal és fokhagymás ecettel
  • Vacsi: ugyan az, csak pulykamellel és dióolajjal
Inni: víz, 1 adag gyümitea, 2 üveg Decathlonos ízesített víz, 3 kv

2014. szeptember 10. - SZERDA
  • Edzés előtt és után: pont az, ami tegnap, de pufirizs csak 1 db.
  • Reggeli: sütiim
  • Ebéd: jégsali, csirkemell, kukoricás-babos konzerv, oliva bogyó - na ilyen, amikor pár perc alatt kell kaja.
  • Uzsi: cottage cheese-es májkrém (tegnapi ebéd cottage cheese-zel turmixolva), paleo zsemle, retek, paprika
  • Vacsi: mint az ebéd, csak tonhallal
Inni: víz, 1 burn zero, 2 kv, 2 pohár gyümitea

Ma kevesebb, de nagyobb étkezés volt.

2014. szeptember 11. - CSÜTÖRTÖK
  • Edzés előtt: pont, mint az előző napokon.
  • Utána: már van szőlőcukrom, így a szokásos turmix
  • Tízórai: sütiim
  • (Sütöttem gesztenyelisztes palacsintát és elcsesztem, de a fele adagot megettem... Erről nincs fotó.)
  • Ebéd: újabb muffinom megkóstoltam (zabos-fehérjés-körtés-kakaós), csirkemell zellerrel és hagymával
  • Uzsi1: gesztenyelisztes palacsinták fehérjés-almás és kávés túrókrémmel
  • Uzsi2: tonhal light majonézzel keverve, paprikával
  • Vacsi: csirkemell, cukkini, padlizsán, póré, light csípős ketchup

Inni: víz, 1 gyümitea, 3 kv, 1 l karnitinos üdítő


A következő 3 napról nincs montázs, mert Spartan Race előtti, alatti és utána lévő napról van szó. Több, mint 20 km-es akadályfutás hegyekben, több, mint 5 órán keresztül. Így péntek délutántól már máshogy kajáltam, mondhatni zabáltam, de nem ok nélkül. ;)

2014. szeptember 12. - PÉNTEK
Spartan Race előtti nap, pihenő. 
Reggel sütimaradékok, tízóraira szintén.
Délben csirke, karalábé + az útra sütött muffinok (zab + alma/körte + fehérje + túró + tojás) kóstolása. Eddig semmi extra.
Innivalóim: víz, 3 kv, ásványvíz
Délután elkezdtem szénhidrátot zabálni, hogy feltöltsem a glikogénraktárakat és legyen másnap energiám. Volt zabos-túrós-fehérjés trutyi almával, az összes pufirizs és -búza készletem elrágtam izgalmamban + ami a képen van: egy nagy adag durumtészta darált dióval, málnalekvár maradékkal (szerintem cukros, de most pont nem érdekelt), fehérjével. Ez du. 5 körül volt, utána elindultunk Szlovákiába a verseny helyszínére. Út közben 2 fehérjeszeletet ettem, késő este meg pár szem kis sütimet.

2014. szeptember 13. - SZOMBAT
A Spartan Race napján reggel pár szemet ettem a sütiimből (a csokis szar lett :S). Aztán a szálláson volt reggeli, ittam vmi gyümölcslevet, kávét, ettem tojásrántottát paprikával, uborkával, 3 féle sajtot, 2 kis darab magos kenyeret, aztán zabot + még két féle műzlit lekváros joghurttal + ehhez még tettem egy kis lekvárt. Imádom a svédasztalt. *-*
Futás előtt 1 órával még biztos, ami biztos egy Giant Bart is betoltam. Közben 2x kajáltam (műzliszelet + proteinszelet), meg volt egy undorítóan édes energiagél és izotóniás ital. Vittem egy Giant Bart is, de azt csak éjjel ettem meg otthon. Utána megettem a banánt, amit adtak, ittam fehérjét, eszegettem a sütiimből + 2 pici almát. Hazafele megálltunk enni, chilis csirkét ettem rizzsel, meg volt mellé egy kis zöldség. 2x ennyi is belém fért volna... Otthon, mikor késő este hazaértem ettem még körtét, túrós, meg zabos,-fehérjés trutyit áfonyával, jó sokat.

2014. szeptember 14. - VASÁRNAP
Másnap regenerálódni kellett, úgyhogy folytattam a zabálást. Ilyenkor folyton éhes vagyok, ha azokat az adagokat enném, mint normális esetben, akkor az is maradnék egész nap, úgyhogy a megoldás teleenni magam. Ettem megint zabkását, pufirizseket, cottage cheese-et, fehérjeszeleteket, gyümölcsöket, mogyivajat és "nutellát", amit én gyártottam, joghurtot zabbal. Ezek voltak délig. Aztán kora délutánra feléledtem, el bírtam menni itthonról, így ettem aldis "fitt szilvás párnát", meg az első normális ézkezést gyrost (ami mondjuk fehér pitában volt, de ilyenkor ez sem érdekel.) Du. még csináltam mogyivajat és a vacsi a képen, amitől végleg tele lettem: durum tészta szezámmaggal, szója szósszal és sok sajttal. Megettem vagy 6000 kalóriát - nem tudom, semmit nem mértem, asszem visszatöltődtem duplán is. :D
Jó volt a sok szénhidrát, adta rendesen az energiát, de öröm lesz visszatérni a megszokott étkezéshez.

Összegzés: ezzel a kajálással én nagyon lassan szálkásodok, mostanában elég jó erőben is voltam újra (végre! :D), persze most az utolsó 3 nap miatt egy rakás vizet tartok vissza és dagadtnak nézek ki, de kb. 3 másik nap alatt ez helyre fog állni.
A következőkben is lesznek kajanaplós bejegyzések, most verseny lesz szinte minden héten, úgyhogy érdekes lesz.