Epres-rebarbarás mini sajttorták



Ezt a sütit már 2 évvel ez előtt készítettem, 2014-ben, de most újra látok rebarbarát, epret is, úgyhogy végre meg is osztom :)

"A rebarbarát már régóta ki szerettem volna próbálni, most végre hozzájutottam pár szálhoz, így egy epres sütit dobtam fel vele. Igazi édes-savanyú, frissítő édesség készült belőle. A rebarbara tulajdonképpen egy zöldség, kalória- és szénhidráttartalma minimális, íze pedig savanykás ezért édes gyümölcsökkel nagyon jól harmonizál."


HOZZÁVALÓK

(6 db szilikon kosárka, vagy mini gyümölcstorta formához)

Az alaphoz:

A túrókrémhez:
  • 200 g zsírszegény túró
  • 1 tojássárgája
  • édesítő ízlés szerint
  • vaníliarúd kikapart belseje / vaníliaaroma

A tetejére:
  • 150 g eper
  • 100 g rebarbara
  • fahéj és édesítő ízlés szerint


Tipp: A süti rendes torta méretben is elkészíthető, ehhez én legalább dupla mennyiséget használnék minden hozzávalóból.


ELKÉSZÍTÉS


A sütőt melegítsd elő 200 °C-ra, közben álltsd össze a mini torták alját. Keverd össze a zabpelyhet, -korpát és –lisztet, a fehérjeport, majd add hozzá a túrót, a tojásfehérjét (a sárgáját tedd félre a többi túróhoz a krémes réteghez), a mandulavajat és egy kevés vizet, hogy egy sűrű masszát kapj. Ha nem elég édes a fehérjeportól, akkor édesítsd ízlés szerint. Én eritritet  és steviát használtam.
Töltsd meg a szilikonformák aját a tésztával és süsd kb. 10 percig.



Közben a túrót keverd össze a tojássárgájával, édesítővel és ízesítsd vaníliával.
A rebarbarát és az epret darabold fel kis darabokra, édesítsd, szórd meg fahéjjal és jól keverd össze őket.



Ha elősültek a mini “tortalapok”, vedd ki őket a sütőből és kend rájuk először a túrókrémet, arra pedig kanalazd rá a gyümölcskeveréket.
A sütőt vedd vissza 150 °C-ra és süsd további 25-30 percig a sütiket.
Ha kihűltek, tedd be őket a hűtőbe pár órára, de inkább egy éjszakára. Utána könnyen kivehetők lesznek a formákból.

Hidegen tálald őket! Jó étvágyat!



Tápanyagtartalom 1 db sütiben:
127 kcal / 12 g fehérje / 12 g szénhidrát (ebből 3 g rost) / 4 g zsír



Sok hozzávalót akciósan tudtok megvásárolni a Biobolt.e-tárban az alábbi kuponkóddal.